Jó az a videó.
Imádtam nézni Gullit játékát, bámultam van Bastent, rajongtam Sevcsenkóért, Kakáról pedig nem tudnék olyan felsőfokú jelzőt mondani, amit nem írtak már le ..., de aki miatt az elmúlt húsz évben a lelkem "focifejű" része szinte eggyé forrt a Milannal, az Paolo Maldini.
Pedig tulajdonképpen igen hálátlan poszt az ott hátul, bal oldalon. Ugyan mit lehet ott varázsolni? Ráadásul jobblábasként? Még középre adni se lehet rendesen. Azt hiszem, a szélsőhátvéd poszt az egyetlen, amelyik soha nem kapott Aranylabdát. Aztán a kapu előtti szabadrúgásokat, a 11-eseket sem ő lőtte. Bár egyszer-egyszer néha egy nehéz mérkőzés hevében kicsit "heveskedett", de igazából kerülte a feltűnösködést és igyekezett sportszerűen játszani. A pályán kívül is kerüli a feltűnést, sportszerűen él. Tőle a botránykrónikák csődbe is juthatnak...
... És mégis. A régi Milan szurkolóknak ő jelenti a Milant.
Óriási játéktudása mellett a futball iránti alázatával. (Pedig jóképű fickó, lehetett volna nőcsábász és életművész, de nem lett az.) Azzal, hogy 25 trófeájával és 126 válogatottságával is megmaradt egyszerű fickónak, ahogy Hell is írja. S azért, mert kölyökkora óta nem volt rajta más klub meze mérkőzés közben. Ha megnézzük a játékosok neve alatti szokásos statisztikát, amely azt mutatja soronként, hogy melyik évben hol játszottak, hány mérkőzésen léptek pályára és hány gólt szereztek, akkor a mai focivilágban szinte hátborzongató Maldini és Costacurta statisztikájára pillantani. 24-szer egymás alatt, hogy AC Milan. És semmi más.
Fölötted az ég, s benned a létra. (Weöres Sándor)
Elküldve: 2008.01.17. 23:43
#